Ugyanazon az úton az ár háromszor több. Az Uber nem biztos, hogy olcsóbb, mint egy normál taxi

0

“Mindig az Uberrel megyek, mert olcsóbb.” Olyan emberek klasszikus okoskodása, akik szeretik az áltaxiszolgáltatást, amely négy évvel ezelőtt indult és próbál betörni más városok piacára is. Ez az okoskodás azonban nem mindig igaz. Akármilyennek is tűnik, az Uber árai a napszaktól függően változnak. Teszteltük, hogy egy fuvar valójában mindig olcsóbb-e.

Egy normál taxi kilométerára az ajtajára van nyomtatva. Az utas ezért könnyedén kitalálhatja, vagy kiszámolhatja a fuvar végső árát. Ez természetesen csak akkor működik, ha nem olyan taxisofőrről van szó, aki lehúzza az utasait.

Prága, az Uber paradicsom

Az Uber egy globális alkalmazás, amely több mint kétmillió embert fuvaroz világszerte. Ezeknek az ügyfeleknek egy része Csehországban van. Prágában naponta 170 000 ember használja ezt a szolgáltatást.

Jelenleg 2000 Uber sofőr van Prágában.

A normál taxik diszpécserközpontokat üzemeltetnek és rögzített árasak. Az Uber másképpen működik, náluk nincs rögzített ár.

A legolcsóbb és leggyakrabban használt szolgáltatásként áruk 9,90 CZK kilométerenként és 3 CZK vezetett percenként, 25 CZK-ás alapdíjjal és 50 CZK reptéri felárral. Az Uber napszak szerint változtatja a tarifáit.

Ez azt jelenti, hogy egy utas mehet az Uberrel 200 CZK-ért, néhány órával később, a visszaút ugyanazon az úton azonban lehet háromszor annyi is.

Ha az igény nagyobb, mint a sofőrök száma, az ár megsokszorozódik. A sofőrök látják, hogy egy adott helyen nagyobb az igény és odamennek. Így az utasok gyorsabban jutnak fuvarhoz, magyarázza Miroslava Jozová, az Uber szóvivője.

Esetenként 800 CZK-t fizet 2 kilométerért

Néha az árak nagyon gyorsan, nagyon sokat változhatnak, ahogy egy Uber sofőr mondta a teszt során. “Újévkor dolgoztam hajnal 1:00-től 4:00-ig és az árak megnégyszereződtek. Három órát dolgoztam és 5000 CZK-t kerestem,” mondta az Uber sofőr.

Szóval hogyan lehet kitalálni, hogy egy fuvar olcsó lesz-e és mikor válik jelentős részévé a költségvetési hiányának? Nehéz kérdés, mivel a vállalat eléggé kiszámíthatatlan. Amikor a vállalatot kérdezik a sokszorzásról, az azt állítja, hogy az ársokszorozás csak kevés fuvarra jellemző – mindössze a fuvarok 19%-ánál fordul elő sokszorozás mondja Jozová.

A jó hír, hogy az Uber egy kicsit többet kommunikál a fő ügyfeleivel, a sofőrökkel. A vállalat gyakran küld e-maileket hasznos információkkal, beleértve a grafikonokat tartalmazó e-maileket is, amelyek megkönnyítik a fuvarok tervezését.

Ezekbe van egy táblázat, amely mutatja, hogy a nap mely óráiban sokszorozódhatnak gyakrabban az árak. Minél sötétebb a szín, annál valószínűbb, hogy a fuvar többe kerül.

Zsizskovtól a repülőtérig? Készüljön legalább 350 CZK-ra

A teszt során a Seifertova utcát választottuk Zsizskov városrészben. Az alkalmazás tudatja, hogy nagyjából mennyibe fog kerülni a fuvar. A vállalat legalacsonyabb lehetséges árként 315-öt ajánlott nekünk és 725-825-öt legmagasabbként.

Uber, Liftago vagy Taxi? Kipróbáltuk mindet és rájöttünk melyiket kell hívni

Autóval a repülőtér körülbelül 20km-re van, tehát az Uber által kínált legalacsonyabb árat választottuk, 1km 15 CZK-ba kerülne és amikor beleszámítottuk azt, hogy Prágában vagyunk, az tényleg olcsó. Ha azonban csúcsforgalom idején vezetünk, akkor 30-40 CZK-t fizetnénk és ez itt a gond, mivel Prága a taxisofőröknek mindössze 28 CZK-t enged meg kilométerenként. És akkor itt a legolcsóbb lehetőségről az Uber Popról beszélünk. A vállalat ajánlatában az Uber Black és az Uber Select is szerepel, amely újabb autókat és több kényelmet kínál az utasoknak, de ezek még drágábbak.

A Select többnyire 950-1090 CZK-t kínált, amely kilométerenként 50 CZK. A Black 1400-1500 CZK-t kínált, amely nagyjából 70 CZK per kilométer.

Nem vagyunk taxiszolgáltatás annyit kérünk, amennyit akarunk

Az Ubernek azért ilyen magasak az árai, mert nem tartják magukat taxiszolgáltatónak, és mivel Prágában a taxisofőrökre vonatkozik a 28 koronás maximum, rájuk akkor nem. Hozzá kell tennünk, hogy a Közlekedési Minisztérium nem ért egyet az Uber álláspontjával és az alkalmazottai büntetik az Uber sofőröket, amiatt, hogy túl sokat számláznak.

Ezzel szemben sokszorozás nélkül az Uber Pop alacsonyabb árakat kínál a klasszikus taxiszolgáltatásál. A legolcsóbb taxik 18 CZK per kilométeres árakon üzemelnek, viszont nincs olyan taxisofőr (a Prágában leselkedő csalókon kívül), aki többet számlázna 28 CZK-nál kilométerenként.

Az is igaz, hogy az Uber csak hétvégéken dolgozik felárral, mivel hétfőnkét is teszteltük az Ubert és az árak hasonlók voltak.

Néhány kivételtől eltekintve reggelente, amikor a viteldíj drágább, a szokásos ár 320 CZK volt, amely 18 CZK-t jelent kilométerenként. Ez azt is mutatja, hogy az Uber árai jelentősen függnek a kiindulási helytől és a célállomástól. Az Uber többre értékeli a belvárost a peremkerületeknél.

A matek száz koronákat spórolhat

Ezt ajánljuk: tudja meg az egyes fuvarok távolságát és ossza el az árat a vezetett kilométerek számával. Ha az ár magasabb mint 28 korona, hívjon normál taxit, használja a Liftago-t, vagy egy reptéri transzfer szolgáltatást, a Prague Airport Transfers-t.

Ha nem ezt szeretné, legyen türelmes. A többszörös árak ritkán tartank tovább 20 percnél. Szóval várjon egy kicsit és ötpercenként ellenőrizze, hogy változott-e az ár.

Share.

Leave A Reply